Júdás csókja
Ma a csók mint jelkép, mint érzelmek kifejezésére szolgáló cselekedet kezdte el foglalkoztatni a gondolataimat, és persze ez mai történet alapján jutott eszembe, ami velem történt. Sokan nincsenek tisztában a jelentésével, vagy a fontosságával.
A csók leggyakrabban az érzelmek kimutatására szolgál, lehet egyfajta jelképes cselekedet, illetve romantikus vonzalom vagy szexuális vágy kifejezése két ember között. Az ókori rómaiak háromféle csókot különböztettek meg. A baráti puszit, a szájra adott csókot, illetve az érzéki csókot.
Egy anya, egy nap számtalan csókkal halmozza el gyermekét. Később ez átalakul puszivá, és természetesen ha felnövünk, már más csókjára vágyunk. Egyre több érzelmet tesz az ember mögéjük. Nem mintha egy anyának nem lenne szeretettel teli kifejezése, de ismerjük el csók és csók között is van különbség.
Én például sosem tudtam elképzelni, hogy lehet érzelmek nélkül csókolózni. Hosszútávon biztosan nem. Előfordult már velem is persze, de utólag visszagondolva rá, nem vagyok büszke, hogy ilyen is megtörténhetett. Mindig is sok mondanivalót képzeltem mögé. És talán ez vezetett oda az esetemben, hogy amikor ilyen szituációba kerültem, nem kellett sok, hogy ne maradjon közömbös számomra a másik fél. Mi nők, amúgy is hajlamosak vagyunk az ilyesmire.
Az is fontos számomra, ha már arról beszélünk, hogy párom van és szeretem, hogy mással nem osztjuk meg ugyanezen cselekedetet. Vagy ma már lehetséges, hogy egyszerre több ember felé is kimutassuk ilyesfajta komoly érzelmeinket? Lehet egyszerre több embert szeretni? Vagy az ilyen embernek ez mit jelent? Megcsókolunk csak úgy másokat, hogy közben mindenkit becsapunk? Csak úgy megjegyezném, Magunkat, és a másik többi személyt is!
Júdás a Biblia szerint csókkal árulta el Jézust. Azt mutatom, hogy szeretem és tisztelem, de... De elárulom. Az ember képes erre.
Egyik percben veled vagyok, és téged csókollak, másik percben meg mással, és akkor őt csókolom. Ez nem árulás? Ráadásul mindkét fél felé? Az az ember aki ezt véghez tudja vinni, annak nincs valamifajta lelkiismeret furdalása? Ő gondolkozik ilyenkor? Aki ismeri a Biliát, annak eszébe jut, hogy Júdás hova juttatta árulásával Jézust? Ez az ember tudja, hogy ő az árulsásval mit okoz? Ő tudja egyáltalán, hogy ő miért teszi?
Sajnos van egy tippem. Nem tudja. Nem fogja fel, másoknak mit okoz. Lehet, hogy ő jól érzi magát, de a többi nem. Mindenki abban a tudatban él, hogy a párja csak őt csókolja, csak ő van neki. Több helyen is olvastam, hogy úgy tartják, aki nyitott szemmel csókolózik, az nem szerelmes abba a személybe.
Mindenki! Figyeljetek minden apró kis jelre, ami sokatmondó lehet! Vajon úgy csókol, mint eddig? Vajon most is olyan szenvedéllyel és szerelemmel teli, mint eddig? Odafigyel, koncentrál? Csak rám gondol? Nyitva, vagy csukva van a szeme? Csak nekem adja át magát? Vajon mást képzel oda?
Annyi, de annyi jel van, ami árulkodó. Én ezek alapján döntöttem el, hogy írok erről. Legyen tanulságos mindenki számára! Járjunk nyitott szemmel!
És ne felejtsük, a csók mennyi mindenre képes! :)